A gyerkőcök anyukája, Virág kért meg fotózásra, hogy a képekből karácsonyi ajándék gyanánt, fotóalbum készülhessen. A képeket a nagyszülők részére szánta. Szívesen mondtam igent a felkérésre, hiszen én is adtam már képsorozatot nagyszülőknek (vagyis a saját szüleimnek) ajándékba. Tudom mekkora öröm az unokákról kedves pillanatok, pillantások, mosolyok de akár fintorok gyűjteménye. Hiába, legszebbek, mindig a saját unokák, biztosan így leszek egyszer én is.

A fotózás előtt mindig hagyok időt arra, hogy részint a gyermekekkel, részint pedig a számomra új helyszínnel megismerkedjek. A gyerekekkel való találkozás, néhány tíz perc utáni félénk mosolyok, kacajokkal megtört csendek után nagy örömmel fedeztem fel a hálószoba levendula színét. Imádom ezt a halvány, izgalmas árnyalatot! Rögtön el is döntöttem, a hálószobában kezdjük a fotózást.

A gyerekkel és Virággal telt idő nagyon klassz hangulatban telt, ami rám is fért ellenpontozandó a téli időszak nem túl kedvező, borús, barátságtalan fényviszonyait. Ugyanis természetes fényben szeretek fotózni, ám a megbeszélt napon nem volt túl kegyes hozzánk az időjárás. Az idő szűke, a közelgő Karácsony miatt nem lehetett tovább tolni a fotózás időpontját, így azzal a lehetőséggel kellett beérnem és megelégednem, ami volt.

A lányok fotózását a szüleinek szántam ajándékba. A lányok izgatottan várták a fotózást. Délutáni alvás és játék után, mintha csak menyasszonyok lennének, megfürödtek, hajat mostak és már válogatták szekrényükből a ruhákat amikor megérkeztem hozzájuk. Közösen folytattuk a fotózáshoz a stylist munkát és nagy egyetértésben, egész hamar döntöttünk is a piros kockás és a fehér koszorúslányruhák mellett.

A helyszínt nagyon jól ismertem, így egészen pontosan tudtam mikor vannak számomra kedvező fények. És valóban, sikerült elkapnom a lenyugvó napfényes, meleg színekkel teli rétet. A lányok virágot szedtek, szaladgáltak és persze megálltak 1-1 pillanatra amikor kértem őket. A fotózásnak a hirtelen megélénkült szúnyoginvázió vetett véget… sajnos.

De szerencsénkre addigra összeállt a kollekció, amiből néhány kockát természetesen a lányoknak rögtön be kellett mutatnom a gépemen. Számomra egyébként döbbenet volt, ahogy a két kislány együtt dolgozott. Igazán élvezet volt a kettejük, testvéri kontaktusát látni, megörökíteni. A nagylányos Zsuzska finoman irányította a rá nagy szemekkel, szinte áhítattal feltekintő Pandust. Édesek voltak nagyon, nézzétek csak !

[.... képek hamarosan....]

Ezúttal ismerjétek meg az én keresztlányomat, a 3,5 éves Emmát. Ezek a képek szintén tavaly ősszel készültek. A fotók stílusát, hangulatát Emma anyukájával, Ritával közösen terveztük meg. A képek célja nem csak Emma megörökítése volt, hanem egyben az is, hogy Nővérem (Ruhafalva.hu) gyerekruha webáruházának főoldalát is színesítsük a fotókkal. Ennek a duplacélú “felkérésnek” képtelenség ellenállni!

Emma nem csak a fotózás alatt volt készséges, már az előkészületekkor is aranyosan segédkezett. Fegyelmezetten pózolt a kamerámnak, ha éppen arra kértem. De persze tudtam, hiszen jól ismerem Őt, hogy a fotózáshoz a gyermekies elhatározása és elszántsága azért nem határtalan, nem szabad visszaélni vele. Ezért igyekeztünk megfotózni a tervezett anyag fontos részeit mihamarabb és utána csak hagytuk játszani. Emma a vártnál sokkal jobban vette az akadályokat, büszke vagyok rá :)

Egy dolog bizonyos, Emmával még számos alkalommal fogtok találkozni a képeimen. Azt hiszem izgalmas dolog lesz visszanézni a képeim tükrében, az én „kamerámon” keresztül 5, 10 vagy akár több év múlva hogyan cseperedett fel Emma.

A gyermekfotózás több szempontból is, meglehetősen kettős. Könnyű is és nem is. Egyszerű is és  nem is.  Egy azonban bizonyos, kiváltság a gyermek érdeklődését, figyelmét megkapni. Megörökíteni pedig még inkább, hisz oly gyorsan felnőnek gyermekeink. Vannak életkorok, amikor viszonylag könnyű beállításokban gondolkodni.
Gondolok itt újszülöttekre, a kis csöppségekre, akik egy helyben maradnak még, ahogy az a legegyszerűbb számunkra. No azért a kisbébik esetében is biztosítani kell a megfelelő nyugalmat, vagyis a  meleget és jóllakottságot :)

Ha nagyobbacska gyermekre gondolunk akkor már sokkal inkább vibrálás, mozgás, akár életteli megnyilvánulásokra asszociálunk. Ekkor több időre és gyors reagálásra van szükség. Képtelenség lenne megkérni egy pici gyermeket arra, hogy egy elképzelt, előre megtervezett kerethez igazodjon.
Összeségében véve a fotósnak mindenkor sok türelemre,  alkalmazkodóképességre  és kreativitásra van szüksége, legyen szó akár újszülött, baba, vagy gyerekfotózásról.
Mindezek tudatában, mit tehet a fotós, ha tudja, hogy olyan kisfiút kell lencsevégre kapnia, aki nem csak izgő-mozgó, hanem ráadásul nem különösen kedveli, ha figyelik, ha fényképezik? No, hát ennek  tudatában készültem Márk fotózására. Igazi kihívásként fogtam fel. Átgondoltuk közösen az Édesanyjával, hogy milyen kellékekkel lehetne esetleg elbűvölni Márkot, milyen ruházatot fog engedni magán. És persze legalább ilyen körültekintő gondossággal választottuk ki azt a helyszínt, amely alkalmas lehet elvarázsolni Márko, nem titkolt céllal lefoglalni :)Mindebből kiderül, Márk fotózása kapcsán nem a technikai háttéren volt a hangsúly.  Emlékszem, a megbeszélt naphoz plusz izgalom társult, a kiadós, egész nap zuhogó eső árnyékában. Végül a nap egy órára kisütött és mi  gyors döntések sora után máris a Dunaparton találtuk magunkat. Márk szemmel láthatóan élvezte az esőcseppeket, a vihar által letört ágakkal borított erdőt. Látván a csodálatos őszi fényeket és színeket, azt hogy Márk is nagyon élvezi és önfeledten szaladgált , már megnyugodtam. Éppen Márk addigi remek viselkedését, együttműködését ecseteltük Édesanyjával,  amikor is egy óvatlan pillanatban Márk bokáig gázolt a Dunába. Egy pillanat alatt eldőlt a további képek sorsa. Vagyis nem léte.
Márk fotózásának  tanulsága: sosem tudhatod, hogy a következő pillanatban fotózni fogsz-e vagy (már) nem. Az addig készített képek a szememben még értékesebbé váltak. Köszönöm Márknak, hogy megjutalmazott a figyelmével.